A születési okiratot az a helyi közigazgatási hatóság állítja ki, amelynek területi közigazgatási körzetében az esemény bekövetkezett.
A születés bejelentésére a szülők egyike köteles, ha pedig különfélék ebben megakadályozzák őt, a bejelentési kötelezettség a születésnél jelen lévő más személyekre vagy a születés helyszínét képező egység személyzetére, a megszületésről tudomást szerzett rokonokra vagy szomszédokra hárul.
A születés bejelentési határideje:
· 30 nap, az élve született gyermek esetében,
· 3 nap, a halva született gyermek esetében,
· 24 óra, ha az élve született gyermek a 30 napos időtartam alatt elhunyt,
· 30 nap, az egy évet be nem töltött, az anya által a kórházban elhagyott, vagy talált gyermek esetében.
Szükséges iratok:
· A születést megállapító orvosi bizonyítvány.
· Az anya és a bejelentő érvényes személyazonossági igazolványa.
· Házassági bizonyítvány, eredeti példány, amennyiben a szülők családneve nem azonos, írásos nyilatkozat a gyermek családnevére vonatkozóan.
· A házasságon kívül született gyermek esetében az apaságot elismerő nyilatkozat, amelyet a közjegyző vagy a születést bejegyző anyakönyvvezető előtt lehet megtenni, amelyből ki kell tűnjön a gyermek családneve, ehhez csatolni kell az anya írásos beleegyezését; kiskorú apa esetében a törvényes képviselő jelenléte kötelező.
Házassági okirat kiállítása
A házasságot az a helyi személynyilvántartó, vagy a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője köti meg, a hatóság székhelyén, vagy a polgármester által meghatározott más helyen, amelynek területi közigazgatási körzetében a jövendőbeli házastársak egyikének a lakhelye vagy tartózkodási helye van.
A házassági nyilatkozatot a jövendőbeli házastársak személyesen nyújtják be írásban ahhoz a személynyilvántartó vagy polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjéhez, amelynél a házasságkötésre sor kerül. A házassági nyilatkozatban a jövendőbeli házastársak kijelentik, hogy nincs tudomásuk semmilyen akadályról a házasság megkötésével kapcsolatban, milyen családnevet viselnek a házasság megkötése után, valamint a választott házassági vagyonjogrendszert.
Szükséges iratok:
· Érvényes személyazonossági igazolványok,
· Születési bizonyítványok, eredeti példány
· Az egészségi állapotra vonatkozó orvosi bizonyítvány. Az orvosi bizonyítványok 14 napig érvényesek a kiállításuktól kezdődően és kell tartalmazzák azt a megjegyzést, hogy a felek összeházasodhatnak, vagy nem.
· Az előző házasság felbontásának vagy megszűnésének a bizonylata, eredetiben és másolatban, lefordítva, hitelesítve, amennyiben szükséges.
· A házasságkötésre 10 napos határidő leteltével kerül sor, 11-ik és a 14-ik nap között mely időszakba tartozik, mind a házassági nyilatkozattételének napja, mind pedig az a nap amelyen szentesítik a házasságot.
· A házasságkötés román nyelven, egy erre megfelelően berendezett teremben történik és az anyakönyvvezető, az ünnepi alkalomhoz megfelelő öltözetet kell viseljen. Kérésre, szertartás a házasulandó felek anyanyelvén is történhet, abban az esetben, amennyiben az anyakönyvvezető ismeri ezt a nyelvet.
Halotti okirat kiállítása
A halotti okiratot az a helyi személynyilvántartó, vagy a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője állítja ki, amelynek területi közigazgatási körzetében az elhalálozás bekövetkezett.
Az elhalálozást bejelenthetik az elhalálozott családtagjai, vagy ezek hiányában:
az orvos vagy a halál bekövetkezése helyszínét ellátó egészségügyi egység más kádere,
bármely személy aki tudomást szerzett a halálesetről.
Szükséges iratok:
Az elhalálozást megállapító orvosi bizonyítvány.
Az elhalálozott személy személyazonossági igazolványa.
Az elhalálozott személy születési, házassági bizonyítványa.
Az elhalálozott személy katonai könyve, vagy sorozási bizonyítványa.
A bejelentő személyi igazolványa.
A rokonságot igazoló dokumentum (keresztlevél, házzassági level, ha szükséges)
Az elhalálozás bejelentésének határideje:
3 nap az elhalálozás bekövetkezésétől, a természetes halál esetében.
48 óra, amennyiben az elhalálozás öngyilkosság, baleset vagy más erőszakos cselekmény következtében állt be, valamint valamely holttest felfedezése esetén, ez esetekben szükséges a rendőrség vagy az ügyészség által kiállított bizonylat is.